„Veni Sancte Spiritus – Jöjj, Szentlélek Úristen!” Az új tanév kezdetén a Szent László Általános Iskola közössége ünnepélyes szentmisében kéri a Szentlélek Úristen áldását. Hálát…
Sportnap Iskolánkban már hagyomány, hogy a tanév utolsó előtti napján egészségnapot vagy sportnapot tartunk. Ebben az évben „Mozdulj!” sportnapot szerveztünk.A sportnapot közös, zenés bemelegítéssel indítottuk…
Erdei iskola Iskolánk ötödik, hatodik és nyolcadik osztályos diákjai három napos tanulmányi kiránduláson vettek részt Keszthelyen, június 16-18. között.Az első nap Keszthelyre utaztunk vonattal, ahol…
Jutalomkirándulás Balatonkenesére Idén ismét jutalomkiránduláson vehettek részt azok a felsőtagozatos ügyes sportolók, akik egész évben kiemelkedően teljesítettek, fényes sikereket értek el , ezzel öregbítve iskolánk…
Kerékpártúra a Velencei-tó körül Tavasszal rekordszámú jelentkezőt regisztráltunk a kerékpártúránkra. Így májusban a 6. osztályosoknak, júniusban az 5., 7. és 8. osztályosoknak szerveztünk bringatúrát, amely…
Szent László Családi Nap – közösségben, vidáman, méltón 2025. június 14-én, szombaton tartottuk meg iskolánk védőszentjének tiszteletére a hagyományos Szent László családi napot. A napot…
Komplex angol és német nyelvi nap a felső tagozaton
8. osztály A 8. osztály zenés és táncos összeállítással készült, amely a hála témáját dolgozza fel. A diákok a tánc, a zene és a művészet…
SPORTHÍREK – Atlétika Diákolimpia vármegyei döntő Iskolánk 8 felsős tanulója a Székesfehérvári Atlétikai Központ sportpályáján mérték össze fizikai tudásukat, ahol felkészülten és szívvel-lélekkel küzdöttek a…