Jézus játszótársa voltam ...
és mindig az is leszek.
És a nap Jézussal nagyon jó volt nagyon jó volt. Megtanítottam minden jóra, sokat játszottunk. Például egyszer fociztunk és ő volt a kapus, megtanulta a szabályokat és a rárúgásokat. Este felé virslit és tojásos … volt reggel már apja József meg Isten már várta egy BMW-vel mentek haza. Én adtam neki egy telefont, amivel hívhattuk egymást és József ennek nem örült, mert egész nap a telefonon lógott Jézus. Egyszer még majd átjöttök. Szia!!!
Jézus megbocsátó és elfogadó és megbízható barát/játszótárs lenne
Köszönöm Istenem, hogy Jézus játszótársa lehettem. Kimehettem vele a játszótérre, csúszdásztunk, másztunk, futottunk, és fogócskázhatunk. És azt csodáltam benne a legjobban, hogy soha nem volt mérges, jószívű, ügyes és kedves.
Jézus játszótársa voltam mindig nevetgéltem rajta, hogy én ilyen fölségesnek én a kis halandó gyermek csak is meséltem és Jézus mindig nevetett úgy szerettem mint egy apát aki meghallgat és vigyáz reám.
Jézus játszótársa voltam akkor amikor sirtam.
Amikor voltunk kirándulni a hegyekben a kutyámmal játszottam és úgy éreztem, hogy Jézus is velünk hancúrozik. Amikor a szikla pereme felé mentem féltem, de úgy éreztem, hogy ő fogja a kezem és mellettem van bármi is történjék
Mert jó volt hozzám.
Jézus játszótársa voltam
Együtt játszottam
Együtt fogócskáztunk
Na és bújócskáztunk
A vonatra felszálltunk
Elmentünk a mennybe és elbúcsuztunk.
Régebben mindig Jézussal voltam elfoglalva, de amint nőttem, növekedtem el kezdtem másra koncentrálni a tanulasra, a videójátékokra, a barátaimra sajnos Jézus marad lent amit nem veszek észre, és kérem Istent, hogy segítsen Jézust tenni a dobogó tetejére.
Jézussal először az elsőáldozásomkor találkoztam, azóta is szívesen találkozok vele.
A kemény munka és a hit túljuttat bármin, és segít valóra váltani mindent. Bármit megtehetsz, ha igazán akarod, napról napra következetesen kell dolgozni érte. Mindig megvannak a kihívások és a lehetőségek, tudni, törekedni kell élni ezekkel.
Gyönyörű ez a mondat, nagyon egyszerűnek tűnik, és éppen ezért nagyon lelkesítő is. De vajon tényleg olyan könnyű „akarni” a jót… Igen – de a mindennapokban ez valójában nagyfokú tudatosságot igényel, hogy ne „híguljon fel” az akaratunk a hétköznapok nehézségeiben, fáradságában, néha fásultságában.
A legtöbb dolgot elkezdeni nehéz, de ha az ember magáénak érzi, könnyű. A „jót tenni” azért is könnyebb, mert örömet okoz annak is, aki teszi, és annak is, akivel teszi.
Van, akinek ez könnyebben megy, van, akinek nehezebben. A mi dolgunk, hogy segítsünk minden gyermeknek jóvá válni, megmutassuk neki, hogy képes rá. Kis lépéseket, eredményeket is értékelnünk kell, hogy a célt elérjük. A jóság valakinél a magatartásbeli jóságot jelenti, másnál az önzetlenséget, a harmadik gyermeknél az elfogadást. Mindenkit a saját útján kell terelgetnünk, s a gyengeségeiből erényt kovácsolni.
Ha az ember hisz, akkor tényleg nem nehéz jónak lenni. Isten mindig megmutatja a helyes utat. A Biblia nem csak útjelző tábla az életünkben, hanem stabilitás is a folyamatosan változó világban.
A legtöbben azt hiszik, hogy Isten szeretete csak a jó dolgokban jelenhet meg. De szerintem ez nem így van, sokszor nem is ismerjük felmennyire óv téged: Előfordulhat, hogy fára mászol és már majdnem a tetején vagy, de megcsúszik a lábad. Több méter magasról a földre zuhansz mégsem tört el a lábad, a kezed, vagy a gerinced, hiába fáj mindened.
Imával
Amikor a rosszban is meglátom a jót. Még kisebb koromban nem értettem miért sírtak az emberek a temetésen. Azért nem értettem, mert fölmennek a mennybe, egy jobb helyre mennek, ahol nem fáj semmi.
Amikor nehéz helyzetben Istenhez imádkozunk, a segítség általában nem akkor, és nem úgy érkezik, ahogyan mi szeretnénk. Talán nem kapjuk meg, amit nagyon kérünk, de Isten mindig tudja, hogy mire van szükségünk. Életem nagyon nehéz időszakában érkeztem a Szent László Iskolába, ahol új feladatokat, közösséget, barátokat találtam. Később megértettem, hogy ezzel a legnagyobb segítséget kaptam.
A családomban, akiket kaptam tőle. Az életben, amit adott. Az útban, amit kijelölt.