Tiéd a színpad! – Ki mit tud? 2026.május 27-én ismét megtelt élettel és izgalommal iskolánk színpada a „Tiéd a színpad!” Ki Mit Tud? rendezvényen. A…
Nyelvi Nap iskolánkban Iskolánkban idén is megrendeztük a Nyelvi Napot, ahol a tanulók játékos és élménydús programokon keresztül gyakorolhatták az idegen nyelveket. A gyerekeket négy…
Pákozd Iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói a Nemzeti Emlékpedagógiai Program keretében a pákozdi Katonai Emlékparkban vettek részt interaktív foglalkozáson A kétórás programban a gyerekek…
Kerékpártúrák Az iskolánk túraszakköre– az előző évek hagyományait követve – idén két kerékpártúrával indította a tanévet. Az ötödik és hatodik osztályos diákok a Velencei-tavat kerülték…
Jutalomkirándulás Balatonkenesére Idén ismét jutalomkiránduláson vehettek részt azok a felsőtagozatos ügyes sportolók, akik egész évben kiemelkedően teljesítettek, fényes sikereket értek el , ezzel öregbítve iskolánk…
Kerékpártúra a Velencei-tó körül Tavasszal rekordszámú jelentkezőt regisztráltunk a kerékpártúránkra. Így májusban a 6. osztályosoknak, júniusban az 5., 7. és 8. osztályosoknak szerveztünk bringatúrát, amely…
Jókai életmesék Színházlátogatás, Győr Május 21-én délelőtt az ötödik és hatodik osztályos tanulók izgalmas színházlátogatáson vettek részt Győrben. Diákjaink a Kszel Attilta rendezésében készült Jókai…
Komplex angol és német nyelvi nap a felső tagozaton
SPORTHÍREK – Atlétika Diákolimpia vármegyei döntő Iskolánk 8 felsős tanulója a Székesfehérvári Atlétikai Központ sportpályáján mérték össze fizikai tudásukat, ahol felkészülten és szívvel-lélekkel küzdöttek a…
SPORTHÍREK – Atlétika Diákolimpia körzeti verseny 2025.április 28-án körzeti III. és IV. korcsoportos egyéni atlétika Diákolimpiánvettünk részt a 6-8. osztályos tanulókkal Alcsútdobozon. Iskolánk diákjai szép…