Menü Bezárás

Élmények a természet jegyében – Föld napi programok az Állatkertben  

Élmények a természet jegyében – Föld napi programok az Állatkertben

Iskolánkban idén is különleges programokkal ünnepeltük a Föld napját és a Fenntarthatóság napját. Célunk az volt, hogy játékos és élményalapú foglalkozásokon keresztül hívjuk fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára, az egészséges életmódra és a környezettudatos gondolkodásra.

A programok a Fővárosi Növény- és Állatkertben valósultak meg, ami még különlegesebbé tette a nap élményeit. A „Mozogj állati módra” című zoopedagógiai foglalkozás keretében a gyerekek játékos mozgásformákon keresztül ismerkedhettek meg az állatok világával, miközben az egészséges életmód jelentőségét is megtapasztalták. A „Természeti határozó készítés” kézműves foglalkozáson pedig az erdő, mint ökoszisztéma került a középpontba: a tanulók saját határozókat készítettek, így mélyebben megismerhették a természet sokszínűségét.

A programok során a diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem aktívan, örömmel kapcsolódtak be a tevékenységekbe. A helyszín közelsége az élővilághoz még inkább segítette a természet iránti érdeklődés és felelősségérzet kialakulását.

Fotók: BRSM