Teremtésvédelem nap az iskolában – „A remény zarándokai a teremtett világban”
Iskolánk idén is megünnepelte a Teremtésvédelem napját, amelynek központi gondolata a szentév mottójához kapcsolódott: „Remény zarándokai”. Alsós és felsős diákjaink játékos, mégis elgondolkodtató programokon vehettek részt, amelyek a teremtett világ szépségére és megóvásának fontosságára hívták fel a figyelmet.
Az alsósok közösen fedezték fel a teremtés csodáit rajzokkal, játékos állomásokkal és a „Reményfa” elkészítésével, amelyre mindenki ráírhatta, hogyan szeretné óvni környezetét. A felsősök interaktív állomásokon tapasztalhatták meg a víz, az energia és a tudatos fogyasztás jelentőségét, majd saját „Remény-újságot” készítettek és teremtésvédő ötleteket fogalmaztak meg.
A nap zárásaként közös imával és énekkel adtunk hálát a teremtett világért. A gyerekek lelkesedése és gondolatai mindannyiunknak példát adtak: valóban lehetünk „a remény zarándokai”, akik felelősen és szeretettel vigyáznak Földünkre.