
„Veni Sancte Spiritus – Jöjj, Szentlélek Úristen!”
Az új tanév kezdetén a Szent László Általános Iskola közössége ünnepélyes szentmisében kéri a Szentlélek Úristen áldását. Hálát adunk a mögöttünk álló időszak kegyelmeiért, és imádságban fordulunk Istenhez, hogy bölcsességgel, erővel és szeretettel kísérje tanáraink és diákjaink munkáját.
A Veni Sancte liturgia egyben közös elindulás: arra hív bennünket, hogy az új tanév minden napját a hit fényében, egymás iránti tisztelettel és nyitott szívvel éljük meg. Legyen a tanulás és a nevelés ideje valódi lelki gazdagodás, amelyben Krisztus vezet minket az igazság és a szeretet útján.
Fotók: Szigeti Noémi