Menü Bezárás

Csillag született: Zsadány, a kis bicskei Alcaraz

Csillag született: Zsadány, a kis bicskei Alcaraz

19 vármegye összesen közel 1700 tanulója indult a tenisz diákolimpián, melyet a Magyar Tenisz Szövetség szervezett. A tanulók „A” (versenyszerűen teniszezők) és „B” (amatőr játékosok) csoportbontásban mérettettek meg, 8 éves kortól egészen 18+ korcsoportig.

Fejér vármegye területi döntőjét Agárdon rendezték, ahonnan U9 korcsoport „B” kategóriáját zárta

aranyéremmel Zsadány.

Az országos versenyre a területi első és második helyezett került meghívásra Balatonboglárra, ahol egy héten keresztül zajlottak 14 salakpályán a korosztályos döntők.

Zsadány csoportjában 22 fő versenyzett, ez a korábbi évekhez képest nagy létszámot jelent. A sorsolás alapján 8 csoportra osztott teljes mezőny szűkült a teniszversenyek szabályai szerint, az ITF által propagált, ún. Stay+Play játék keretei között.

Zsadány harmadik helyen végzett

egy nagy játékos létszámmal érkező kazincbarcikai iskola tanulója és egy gödi diák mögött, egy reggel 9 órakor kezdődő és majd este 8 óráig tartó, viharokkal is megszakított egész napos sportesemény zárásaként.