
Testvérosztályok kirándulása a Skanzenbe
Iskolánk második és hatodik osztálya júniusban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba látogatott. A gyerekek a Játékvilág és a Mindennapi kenyerünk című interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehettek részt.
A második osztályos tanulók a kenyérkészítés rejtelmeibe kóstoltak bele. Különösen tetszett nekik a közös tésztagyúrás a nagyteknőben, a maguk által készített cipókat kemencében ki is sütötték, ajd egy dél-dunántúli régió falusi iskolájának mindennapjaival ismerkedhettek meg.
A hatodik osztályosok irányított foglalkozás segítségével fedezték fel az egyes tájegységekre jellemző építészetet, népviseletet, megismerkedtek a régmúlt idők játékaival, szakmáival és azok eszközeivel. A foglalkozás során megismerték az 1900-as években élt gyerekek életét, keresve a párhuzamokat és különbségeket a múlt és jelen gyermekvilága közt.
A végén a napot egy hatalmas fagyizással zártuk.
Nagyon tartalmas, élményekben gazdag, szép kiránduláson vehettek részt tanulóink Szentendrén.