
Első Szent Gellért próba
Iskolánk október közepén meghívást kapott egy terematlétika versenyre, az „Első Szent Gellért próbára”!
A pázmándi Szent Gellért Általános Iskola tanárnője, Czinege Katalin álmodta meg ezt a programot és nagy örömünkre a mi iskolánkat hívta meg a tesztversenyre, ami november 18-án volt.
A kihívás négy próbából állt, melyek a „Kölyökatlétika” rendszeréből ismertek: gátfutás, helyből távolugrás, medicinlabda dobás és egy Forma1 elnevezésű akadálypálya. Mindezt 8 lány és 8 fiú tanulónk csapatban teljesítette, tehát a jellegzetesen egyéni atlétikából egy hangulatos csapatsport lett: az egyéni eredmények összeadódtak és úgy alakult ki a végeredmény. A futószámokat váltófutás-szerűen kellett teljesíteni és minden kihívást kétszer lehetett megpróbálni. A csapat összeállítása is különleges volt, hiszen kicsik és nagyok együtt küzdöttek a próbákon.
A verseny nagyon hangulatos volt, vendéglátóink nagyon kedvesek voltak és a tornatermük fantasztikus😊))
Tanulóink rendkívül ügyesen teljesítették a próbákat és ahogy Czinege Kata tanárnő fogalmazott: „egy hajszállal” jobbnak bizonyultunk!
A verseny végén egy kedves oklevelet és egy kis ajándékot kaptunk, amit az iskola igazgatónője, Ildi néni adott át!
Hol van Pázmánd? És mi az a terematlétika?
Most már tudjuk!!!
Csapatunk tagjai: Nagy Zsófia, Marton Emília, Knáb Soma, Szarvas Zalán, Vándor Zalán, Tankó Nikola, Tankó Dominik, Koenig Teréz, Szopkó Erik, Johannidesz Adél, Bodnár Emese, Tankó Benjamin, Benke Ede, Nagy Boróka, Sipos Kata, Járfás Botond, Végh-Horváth Zsombor és Sipos Bence
Ügyesek voltatok, büszkék vagyunk rátok!
A csapatot Bea néni és Kata néni készített fel és kísérte el!
Siposné Bokor Katalin testnevelő
