|
2011-2012
|

Kedves Szülők!
Karácsonykor a templomok fényes hajóiban zeng az ének. Ünnepeljük a szeretetet és millióan várjuk az éjszakát, a csendes éjt, a szentséges éjt. Várjuk a szeretet megújító erejét, nyúlunk kezek után, melyek még elfogadják kezünket, szemeket keresünk, melyek még belelátnak a lelkünkbe és reménykedünk, holtig reménykedünk az élet szépségében és csodáiban.
Jézus születésével elhozta ezt a csodát a földre. Kívánom, hogy minél többen érezzék meg, éljék át és adják tovább azt a szeretetet, amely a betlehemi jászolból sugárzik, és ezáltal legyen mindenkinek békés, boldog, örömteli karácsonya.
Nov. 26. 10.00/11.00 „Adventi udvar” Székesfehérváron
Indulás kb. 8.15 órakor, érkezés kb. 14.00 órakor.
Ezen a rendezvényen az 5. osztályosok kijelölt tanulói képviselik iskolánkat (a pontos program, egyéb tudnivalók külön értesítés szerint). Ezen kívül az érdeklődő családok részére játszóházat is rendeznek iskolánk pedagógusai. Arra kérjük Önöket, amennyiben idejük és anyagi lehetőségeik engedik kísérjék el gyermekeiket. Ígérjük, jó hangulatú, igényes rendezvényen vehetnek majd részt.
December havi programok:
· Ezen a napon a pedagógusok továbbképzése miatt 14.00 óráig tart a tanítás. Ügyeletet sem tudunk biztosítani. Megértésüket köszönjük!
· 5. 13.00 Az iskolai színjátszó-kör Mikulás-napi ajándék-előadása az alsó tagozatos tanulók részére, a Művelődési Központban.
· 5. 16.15 „Hívogató” óvodás játszó
· Alsó tagozatos, osztályszintű Mikulás-nap
· 6. 16.00 - 19.30 Felső tagozatos Mikulás-bál a szokott módon. Arra kérjük a kedves szülőket, hogy üdítővel és süteménnyel támogassák ezt a napot. A behozott italokból, süteményekből büfét rendezünk be a gyermekeknek, ahol az előző évekhez hasonlóan igen csekély összegért lehet majd vásárolni. A befolyt összeget a karácsonyi játszóházra és a januári vers-és prózamondó versenyre fordítjuk. A tanulók csak a rendrakás után mehetnek haza, ezért kérjük Önöket, csak 19.30 órakor jöjjenek gyermekeikért.
· 9. 16.30 Karácsonyköszöntő a katolikus templomban. Minden kedves szülőt és érdeklődőt szeretettel várunk!
· 13. 14.00 Fogadalmi fa felállítása
· 16. 09.00 Adventi kirakodóvásár a katolikus templom előtti sétáló közben
· 16. 10.30 Városi adventi gyertyagyújtás. Itt, tanulóink saját készítésű, karácsonyi hangulatú munkáikat árusítják majd. Ezeken a napokon (amennyiben megtehetik) legyenek szívesek költőpénzt adni gyermekeiknek. Önöket is kérjük, hogy tekintsék meg a vásárt, és lehetőség szerint vásároljanak gyermekeik alkotásaiból. A befolyt összeget eszközfejlesztésre fordítjuk.
· 13.,15. 7.00 – 17.00 EBÉD-és ÚSZÁSBEFIZETÉS,
· 13 -19. Alsó tagozatos adventelő, osztályszinten
· 13 -16. 10.00 Betlehemezés az Idősek Otthonában (2. osztály) és a Gondozási Központban ( időpont egyeztetés alatt)
· 19. 13.00/14.00 Karácsonyváró játszóház
· Utolsó tanítási nap: „B” hét kedd, ezen a napon tantestületi elfoglaltság miatt 14.00 óráig tart a tanítás.
Január 3. Első tanítási nap, „A” hét
Osztálymisék:
December 4. 7. osztály
11. 6. osztály
18. 5. osztály
Január 8. 4. osztály
15. 3. osztály
Csukás István szép gondolataival kívánunk Önöknek kegyelemteljes, békés karácsonyi ünnepeket:
Kint is, bent is nagy vacogás,
Ringassuk hát a Gyermeket.
Nem válthat meg már semmi más,
Csak a jóság, a szeretet.
Szép hitedet ne veszítsd el,
Nem élhetünk üres szívvel.
2011. november 25.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hetényi Anikó
tagintézmény-vezető
Egyéb tudnivalók, kérések:
- Köszönöm az 5. osztályos Szülőknek a Márton-napi rendezvényünkön nyújtott önzetlen segítséget.
- Nagyon sok ruha halmozódott fel a nap mint nap itt felejtett holmikból. Ezeket a ruhákat az emeleti ládákban tároljuk. Szeretném Önöket arra kérni, hogy december 2-ig legyenek szívesek válogassák ki belőlük saját gyermekeik ruháit. A megmaradt holmikat a katolikus plébánián működő Karitásznak adjuk. Megértésüket köszönjük!
- Az Önkormányzat tájékoztatása szerint az úszás díja 500Ft-ról 550 Ft-ra emelkedett.
- Nem szívesen avatkozunk bele a családok szabadidős életébe. Azonban ajánlatos lenne végiggondolni, hogy gyermekeik hétköznap aludhassanak-e osztálytársaiknál, barátaiknál. Többször tapasztaljuk, hogy ilyen alkalmakkor a tanulók kialvatlanok, fáradtak, tanítási órákon nehezebben figyelnek. Segítségüket, támogatásukat előre is köszönjük.

|
|
|

Kedves Szülők!
Szent András hava szakrális népszokásokban és természeti néphagyományokban egyaránt bővelkedik. Ebben a hónapban is sok feladat vár diákjainkra: több szentnek az ünnepére készülünk. Szent Imre és Szent Erzsébet, a két árpád-házi hercegi gyermek egész életével példát adott nekünk és gyermekeinknek. Az egyháztörténetben tours-i Szent Mártonként vált ismertté a püspök neve, mi mégis magyar szentként tartjuk számon - s ünnepeljük meg -, hiszen Savariaban, azaz Szombathelyen született. Halottak napján szeretett halottainknak és hazánk hőseinek gyújtottunk gyertyát.
„ Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is!”
November havi programok:
- Október 31 - november 6. Őszi szünet, első tanítási nap: november 7., B hét
- 11., 16. 15 óra Szent Márton-napi lámpás körjárás az 1-5. oszt. Tanulók részvételével. Erre, és az azt követő vendégségre a szülőket is szeretettel várjuk!
- 15-16., 1-2. óra Nyílt órák, a jelenleg iskolánkba járó gyermekek szüleinek. Erről bővebb tájékoztatást az osztályfőnökök adnak.
- 16., 10.00 óra Karácsonyi hangulatú fotók készítése
- 15.,17. 7.30 – 16.30 óra EBÉD- és ÚSZÁSBEFIZETÉS
- 19., 9.00 óra Szent Erzsébet – napi műsor a katolikus templomban, a 3. osztályosok előadásában
- 21-28,. Alsó tagozatos fogadóórák a szokott módon
- 22., 15. 00 órától Felsős fogadóóra, melyre telefonon előzetesen be lehet jelentkezni.
- 25., Tanulói lelki nap
- 26., Az „Adventi udvar” rendezvénysorozata Székesfehérváron Az érintett tanulóknak bővebb tájékoztatást az osztályfőnökök adnak.
- 29., 17.00 óra A középfokú beiskolázással kapcsolatos szülői értekezlet a 8. osztályos tanulóknak.
Osztálymisék: november
- 13. - 2 osztály
- 20. - 1 osztály
- 27. - 8 osztály
- december 4. - 7. osztály
Kedves Édesanya és Édesapa!
• Kérem Önöket, hogy a fogadóórákat vegyék komolyan, hiszen ekkor nyílik bővebb lehetőség arra, hogy gyermekeik tanulmányi előmeneteléről, viselkedési formáiról, egyéb fontos dolgokról nyugodt körülmények között, bővebb időtartamban beszélgetni lehessen.
• Arra hívom fel a figyelmüket, hogy a tanítási nap végén az iskola udvarán vagy az épületben várják gyermekeiket. Az iskolánk környékét is érintő zsúfolt közlekedés, parkolást miatt a szülőkkel hazajáró alsó tagozatos tanulókat nem engedhetjük ki egyedül, önállóan még a járdára sem.
• A tanítási órák, foglalkozások védelmében hangsúlyozottan kérem, hogy az esetlegesen felmerülő problémák megbeszélésére mindenképpen az érintett kollégával történt előzetes egyeztetés után kerüljön sor. Egyrészt, nyugodt körülményeket csak így lehet biztosítani; másrészt, körültekintő, csak a problémára koncentráló szakmai beszélgetést nem lehet a gyermekek előtt folytatni. Megértésüket, támogatásukat köszönjük!
2011. október 27.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hetényi Anikó
tagintézmény- vezető

|
|

Kedves Szülők!
A tanévkezdés nehéz, izgalmas napjai és hetei állnak mögöttünk. Köszönjük a zökkenőmentes tanévhez nyújtott segítségüket, türelmüket.
„ Szabaságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt a fény…”
Október havi programok:
6. Az aradi vértanúk emléknapja. Az emlékműsort a 6. osztályos tanulók adják elő, 9. 00 órakor a katolikus templomban. Erre az alkalomra tanulóink ünnepi ingüket, blúzukat viseljék. Ezen a napon 6-7-8. osztályos tanulóink részvételükkel képviselik az iskolát a városi ünnepélyen. Az ünnepség kezdete 17.00 óra, helyszíne: Petőfi Művelődési központ. A tanulókat az osztályfőnökök kísérik a rendezvényre.
·11. 7.00 – 16.00 EBÉDBEFIZETÉS + Úszásoktatás díjának befizetése (2-3-4. oszt. és felső tagozat)+Szent László - póló vásárlása testnevelésórára
·13. 7.00 – 16. 00 Pótbefizetések
·5-14. Papír- és műanyaghulladék (flakonok, kupakok zsákokban) gyűjtése a szokott módon
·17-19-én 8 óráig Elektromos hulladékgyűjtést szervezünk iskolánkban (mindennemű elektromos háztartási használaton kívüli eszköz)
·27., csütörtök Nyitó Szülői Munkaközösségi ülés. A szülők munkaközösség alakuló ülése 17.00 órakor kezdődik a 6. osztály tantermében. (nyári munkálatok, oktatás-nevelés minőségbiztosítása, tanórán kívüli foglalkozások, egyebek)
·23. vasárnap Október23-i Emlékműsor és Tabódy István kanonok emléktáblájának megáldása. Az 1956-os forradalom-és szabadságharc emlékműsorát a 8. osztályosok a városi rendezvényen adják elő. Az érintett szülők erről pontosabb információt Hunyadi Ágnes tanárnőtől kapnak. Mivel az emléktáblát iskolánk külső homlokzatán helyezzük el, ezért e nagyszabású rendezvényen 4-8. tanulóink teljes osztálylétszámmal vesznek részt. Természetesen az alsóbb osztályosokat is és szüleiket szeretettel várjuk. Ezen a napon növendékeink ünnepi egyenruhájukat viseljék.
·28. Gyertyagyújtás a temetőben. Ezen a napon felső tagozatos növendékeinkkel a katolikus iskola néhai dolgozóinak sírját látogatjuk meg
Osztálymisék: okt. 2. 6. osztály
9. 5. osztály
16. 4. osztály
30. 3. osztály
nov. 13. 2. osztály
20. 1. osztály
Novemberi előzetes: október 31- november 6. őszi szünet
11. Márton-napi lámpás körjárás
Kedves Szülők!
Néhány, a mindennapi nevelő munkában felmerülő probléma megoldásában szeretném az Önök támogatását kérni!
- Felelősek vagyunk tanulóink lelki egészségéért is! Kérjük Önöket, hogy a televíziós műsorokat jól megválasztva engedjék nézni gyermekeiknek és külön felhívom a figyelmet a Facebook szülői kontroll nélküli használatának veszélyeire is.
- A tanórák védelmében kérem Önöket, hogy a tanulókat tanórán, délutános foglalkozások ideje alatt ne zavarják!
Segítségüket, együttműködésüket előre is köszönjük.
2010. október 6.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hetényi Anikó
tagintézmény- vezető |
|

Kedves Szülők!
„Az igazság gyümölcsét békében vetik el azok számára, akik békét teremtenek.”
Tisztelettel köszöntöm Önöket a 2011/2012. tanév első szülői levelében. Először is köszönöm a tavalyi tanévben végzett áldozatos munkájukat, együttműködésüket. Az iskolai honlap mellett szülői levél formájában továbbra is igyekszünk megfelelő információkat küldeni Önöknek.
Kérem, hogy fohászaikkal segítsék iskolánk minden dolgozóját, hogy tudásuk legjavát adva nevelhessük, oktathassuk a ránk bízottakat!
Szeptember havi programok:
· 6-14. Szülői értekezletek
· 23.péntek Szent Gellért nap. Ezen a napon pedagógusaink egyházmegyei ünnepi ülésen vesznek részt, ezért aznap tanítási szünet lesz.
· 30. péntek Szent Mihály napi túra. Erről bővebb tájékoztatást az osztályfőnökök később küldenek. /A program eső esetén elmarad,akkor is, ha előző nap esett./
Egyebek
- növendékeink igényességének, rendszeretetének erősítése érdekében kérjük Önöket, figyeljenek arra, hogy gyermekeik tankönyveiket, füzeteiket bekötve hozzák iskolába és egyéb tanszereikre is vigyázzanak,
- a kulturált környezet és az iskolai vagyon védelmében fokozott feladatunk a gyermekek rendre, rendszeretetre nevelése, az óvó magatartás kialakítása otthon és az iskolában is. Ezért, ezen a területen is kérjük az Önök együttműködését,
- fontosnak tartjuk, hogy tanulóink minden pénteken hazavigyék köpenyüket, testnevelés felszerelésüket, és ezeket hétfőn tisztán hozzák vissza,
- kérjük Önöket, hogy gyermekeik köpenyébe textil-filctollal vagy hímzőfonallal jelöljék gyermekeik nevét, a könnyebb azonosítás végett,
- a gyerekek teljesítményének ellenőrzése, nyomon követése akkor lehetséges, ha Önök legalább kéthetente megnézik a tájékoztató füzetet és ezt aláírásukkal is igazolják,
- megkezdődött az úszásoktatás, mivel iskolánkban tanrendbe illesztettük, ezért lebonyolítása nagy odafigyelést és türelmet kíván mind a pedagógusoktól, mind a gyermekektől, észrevételeiket feltétlenül jelezzék az illetékes kollégának vagy az iskolavezetésnek,
- ettől a tanévtől az úszásoktatás díját az Önkormányzat felé a 2. osztályos tanulóknak is ki kell fizetni,
- Tóth Tihamér vezetésével továbbra is működik iskolánkban a vívó-vitéz kör, az újonnan belépő tanulóknak 500 Ft-os részvételi díjjal,
- Kempo edzésre is járhatnak tanulóink, keddenként és péntekenként,
- tanulóink sokoldalú fejlesztése érdekében többféle szakkörrel színesítettük tanórán kívüli foglalkozásainkat, jó lenne, ha minél több növendékünk élne a felkínált lehetőségekkel,
- ettől a tanévtől nagyobb hangsúlyt helyezünk az iskolai tehetséggondozásra, ennek kereteit, formáit már olvashatták a hazaküldött táblázaton.
Osztálymisék:
szept. 18. 8. oszt.
25. 7.
okt. 2. 6.
9. 5.
Októberi előzetes: - 6. 9.00 óra Aradi Vértanúk Napja /6. osztály előadásában/ megjelenés: ünnepi öltözet
- 11.,13. Ebédbefizetés
Támogató segítségüket köszönjük!
2011. szeptember 12.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hetényi Anikó
Tagintézmény- vezető |
|
|
|
|
|