|
2011-2012
|

2012. április 24.

Ismét örülhetünk, és büszkélkedhetünk tanulóink felkészültségével, tudásával, és az iskolánkban végzett tanári munka színvonalával. Hetedik alkalommal került megrendezésre az egyházmegyei történelem verseny Tatabányán.
Az idei kijelölt témakör az Árpád-házi királyok korszaka, valamint Trianon korszaka volt.
Iskolánk két csapattal indult. Fiúcsapatunk az I.helyet szerezte meg. A csapat tagjai voltak Tóth Sebestyén a 6. osztályból, Kállay Albert a 7. osztályból és Szentirmai Kornél a 8. osztályból.
A II. helyezést is az iskolánkat képviselő diákok szerezték meg. A csapat tagja voltak a következő tanulók: Sulyok Anna 8. osztály, Szabadhegy Klára 7. osztály, Szerencsés Krisztián 6. osztály.
Köszönjük Hunyadi Ági néni munkáját, aki kiválóan készítette fel a győzteseket a versenyre. |
|

2012. április 21.
"ÜLTESS EGY FÁT, S NEM ÉLTÉL HIÁBA !"
Ennek a nagyon ősi bölcsességnek szellemében szerveztük a Föld napja című iskolai programot, amely szervesen illeszkedett Bicske város rendezvényeinek sokaságába.
Reggeli áhítatunk témája is Földünk volt, és a Földünket romboló környezetszennyezés. Tartalmas, rövid előadás készítette elő a napot, melyet Kitti néni állított össze. Köszönjük nagyon, mert az elhangzott gondolatok fontos mondanivalót és iránymutatást hordoztak.
Az ének és az ima után az alsó tagozatosok nekiláttak, hogy iskolánk udvarát szemétmentessé tegyék. Nagyon jó hangulatban folyt a munka, seprés szemétszedés, A legmeglepőbb mindnyájunk számára a felszedett és elszállított szemét mennyisége volt, magunk sem gondoltuk volna, hogy a látszat ennyire csal, sokkal kevesebb megtöltött szemeteszsákra számított mindenki. A hetedik osztályosok fát ültettek udvarunkban, amelynek növekedését bizonyára féltő szeretettel őrzi majd minden kisdiák.
A munka után játék következett. Minden újrahasznosítható anyaggal kapcsolatban állomásokat állítottunk föl, ahol ismereteiket bővíthették a tanulók, és játékos próbáknak vethették alá magukat. A jó válaszokért, és az ügyességért természetesen ajándék is járt.
A felső tagozat az iskolánkat körbezáró utcákra, terekre vonult, és hasonló módon sepréssel, szemétszedéssel tett sokat a tisztább környezetért. Az elvégzett munka után a Kossuth térre vezetett útjuk, ahol jótékonysági futóverseny keretében sportoltak a diákok. A nevezési díjakból befolyt összeget, mozgássérült gyermekek gyógyítására fordítják.
A nyolcadik osztályosok, már kora reggel elindultak, hogy a város faültetési programján képviseljék iskolánkat. A rendezvény helyszíne a Bicske Szíve park volt, ahol a Szent László Általános Iskola végzőseinek nevében, három fűzfát ültettek el, a megkezdett parkosítási munkálatok részeként.
Jó hangulatú változatos programok tették élménnyé mindenki számára ezt a napot. Záró gondolatként álljon itt Rebeka néni gondolata, amely a hétfői áhítatot nyitotta: minden nap legyen a Föld napja!
|
|

2012. április 19.
Válon mezei futóversenyen vettek részt iskolánk tanulói. Nagyon szép eredmények születtek, amikre méltán lehetünk büszkék. Hiszen csak tornaszobával rendelkezünk, mégsem futamodunk meg a sportversenyek kihívásai elől. Sőt, semmilyen tekintetben nem maradnak
el diákjaink versenyeredményeikkel azon iskolák tanulói mögött, amely intézmények komoly sportlétesítményekkel rendelkeznek. Nagyon köszönjük ezeket a szép eredményeket a gyerekeknek, és felkészítő tanáruknak Andi néninek.
500 és 1500 méter volt a távolság, melyen a futóknak versenyezni kellett.
Álljon itt a helyezettek névsora:
2. osztályos korosztály helyezettjei:
I. Szabó Áron
II. Vezsenyi Bagoly Takács Réka
III. Szabó Áron
4. osztályos korosztály helyezettjei:
I. Bene Borcsa
III. Tóth Zoltán Patrik
5. osztályos korosztály helyezettjei:
I. Szabadhegy Mária
6. osztályos korosztály helyezettjei:
III. Jármy Tibor
7. osztályos korosztály helyezettjei:
II. Koós Bálint
Gratulálunk. |
|

2012. április
Erdőismereti foglalkozás címmel egyedi, környezeti-környezetvédelmi foglalkozást és kirándulási lehetőséget kínálnak a Budai-hegységbe ellátogató gyermekcsoportok részére. Az Erdőismereti foglalkozás helyszíne Gyermekvasút és környéke. Szakmai tartalmát földrajztanár-erdőpedagógus végzettségű foglalkozásvezető biztosítja .A program alapvető célja, hogy a gyerekeket közelebb hozza a természethez. Ehhez kiváló lehetőséget jelent az erdő. Szerencsés, amikor a környezetről szóló nevelés-oktatás a környezetben és a környezetért folyik. Más-más tartalmú foglalkozást biztosítanak felső és alsó tagozatos általános iskolásoknak, valamint óvodás korú gyerekeknek. Maga a program körülbelül három óra időtartamú. Az első órában a gyerekek Hűvösvölgyből indulva sétát tesznek a Nagy-Hárs-hegy erdőjében. Menet közben megismerkednek az erdő élővilágával és az ökológiai összefüggésekkel. A csoport Hárs-hegy állomáson felszáll a foglalkozáshoz berendezett laborkocsiba, melyet az egyik menetrend szerinti vonathoz kapcsolnak. Utazás közben a résztvevők négyfős csoportokban, interaktív módon tevékenykednek. A laborkocsiban a gyerekek előadást hallgatnak meg a látottakkal és tanultakkal kapcsolatban, majd az erdő élővilágával kapcsolatos feladatokat oldanak meg. A gyakorlatokat a csoport korosztályának és tudásszintjének megfelelően állítja össze a foglalkozásvezető. A feladatok között szerepel növényhatározás, madarak azonosítása, állatnyomok felismerése, mikroszkopizálás, illatok és hangok felismerése, gyógynövények hatásának meghatározása és még sok minden más. A laborkocsival a gyerekek végigutaznak a Gyermekvasút vonalán Széchenyi-hegy állomásiig, majd visszatérnek Hűvösvölgybe, ahol a program kezdődött. Az Erdőismereti foglalkozáson résztvevő gyerekek nem mindennapos élményekkel, saját tapasztalatokkal és új ismeretekkel gazdagodva, a környezet iránt felkeltett vagy megerősített fogékonysággal térnek haza a Gyermekvasútról.
Ezen az igazán színvonalas és tartalmas rendezvényen vett részt Rebeka néni a másodikosokkal.
Hogy mekkora élménnyel gazdagodtak diákjaink, a képek is elmesélik, hiszen önmagukért beszélnek. |
|

2012. április 3.

A szent ünnep számunkra ezen a napon ismét sokféle, örömmel végzett tevékenységet jelentett, foglalt magába.
Csodálatos, meghitt, és bensőséges, belső csönddel kezdődött a nap. Passiót énekeltünk templomunkban.
A zene, az ének, többet jelent a pusztán csak elmondott, mesélt történeteknél, szavaknál, hiszen a dallam, a zene érzéseinket felerősíti, megnemesíti, árnyaltabbá teszi. Ünnepélyes csendben hallgatta a szenvedéstörténetet minden diák, és a jelenlévő közönség. Énekkarunk tiszta, éteri, csengő hangját csak dicsérettel lehet illetni. Köszönjük Lakatos Ági néni, a kántor úr és Bolf József tanár úr szép szólóénekét.
A folytatásban, a játszóházé volt a fő szerep. Az első osztályosok tojást berzseltek, a másodikosok húsvéti ajtódíszt készítettek, finom nyuszi formájú sajtos süteményt sütöttek, a harmadikosok tojástartót készítettek a húsvéti asztalra. A negyedik osztályosok filcből készítettek varrással dísztojást.
A felső tagozatosok mézeskalácsot sütöttek, tojást festettek, különböző technikákkal, és gyönyörű húsvéti ablakdísz került ki kezük alól.
Mindenki élvezte a napot, tartalmasan indult a nagyhét, nemcsak ünnepeltünk, megéltük, átéltük Jézus feltámadásának misztériumát. |
|
|

Gergely-járás
2012. március 12.

A hagyományok folytatása fontos iskolánk számára. Ebben az évben is útnak indultak első és második osztályosaink, hogy végigjárva a bicskei óvodákat, jókedvükkel, vidám dalaikkal, tréfás előadással diákokat toborozzanak iskolánkba. Munkálkodásuk nagyon sikeres volt, jókedvüket fokozta a szép, meleg, tavaszi időjárás is. |
|

2012. március 26.
Az idei esztendőben is a ráckevei Szent Imre Katolikus Általános Iskola vállalta magára az egyházmegyei matematika-, informatika verseny megrendezését. Gyönyörű, napsütéses tavaszi időben tettük meg a közel másfél órás utat, a tatabányai csapattal egy buszon utazva.
A jó idő és a finom tízórai, amivel vendéglátóink kínáltak, mindenkinek meghozta a kedvét a "viadalhoz", amiben "szürkeállományok" mérték össze erejüket. Az izgalmas és érdekes feladatokból összeállított verseny után, izgatottan vártuk az eredményhirdetést.
Kis csapatunk remekül állta a próbát minden évfolyamon.
Informatikából két kategóriában folyt a verseny:
7-8. korosztályban: Oláh Dániel 1. helyezést ért el,
5-6. korcsoportban: Veszelka Erik 2. lett.
Matematikából minden évfolyam külön hirdettek eredményt. Több dobogós helyezést is sikerült elérnünk:
4. osztály: Behunszki Dóra 2. hely,
6. osztály: Székely István 1. hely,
7. osztály: Kállay Albert 2. hely,
8. osztály: Sulyok Anna 3. hely.
Felkészítőik: Fényesné Szabó Zsuzsanna, Szoták Ildikó, Koch Józsefné, Bolf József
Gratulálunk mindannyiuknak! |
|

2012. február 10.
Jelentős sikereket értek el focistáink. 2012. március 7-én az egyházmegyei labdarúgó bajnokságon I.helyezést értek el Tárnokon. Majd március 26-án a III.helyezés jutott nekik.
Gratulálunk a csapatnak, Proszammer Richárdnak, Kovács-Makai Barnabásnak, Pásztor Leventének, Szivós Marcinak, Vámos Ticiánnak, Jármy Tibornak, Szerencsés Krisztiánnak, Koós Bálintnak, Pechinger Zoltánnak és nem utolsó sorban, ellenben nagy szeretettel, Rajnai Andrea testnevelés tanárnőnek. |
|

2012. március 23.
Húsvétra, a feltámadás örömünnepére készülünk. Böjtölés, fogadalom, ima, a letakart kereszt és oltár, minden nap tudatosítja bennünk ennek az ünnepnek a páratlanságát, rendkívüliségét.
Lelki napunkat a Húsvéti ünnepkör jegyében töltöttük. Szentmisén vettünk részt, a templomban Imre atya az emberi élet útjáról beszélt, amely teljessé, az Istenhez való megtéréssel válik. Majd izgalmas, érdekes előadás következett. A liturgia köré csoportosítva, Krisztus életének, küldetésének legfontosabb eseményeit értelmezte, magyarázta, helyezte új megvilágításba számunkra iskolánk püspöki biztosa.
Az atya, hang és képanyagban, szép zenében, versben, versidézetben bővelkedő, színvonalas előadása után, az alsó tagozat Rebeka nénivel folytatta a napot. Kezünkbe fogtuk a töviskoszorút, a hatalmas szöget, mely sok gyerek számára méretével és valóságával igazi meglepetés volt. Közösen énekeltünk, játszottunk a tavaszi napsütésben.
A felső tagozat a lelki napot kis közösségekben folytatta, lelki vezetők irányítása mellett.
Tudásban, szeretetben, lelkiekben gazdagodtunk. Köszönjük Imre atyának, Rebeka néninek, és a lelki vezetőknek.
|
|

2012. március 14.
Ü nnepeltünk. Előadással, himnusszal, komolyan, történelmi vetélkedővel és játszóházzal vidáman, zászlótűzéssel és 48-as dalokkal énekelve. Így teljes az ünnep. Minden diák azt az iskolai eseményt köti a kivételes naphoz, amely életkorához és egyéniségéhez a legközelebb áll.
A hetedik osztályosok kiváló előadását, dramatikus játékát, amelyet keretbe foglaltak a forradalommal örökre egybeforrt versek, dalok, élvezettel figyelte az egész iskola. Kiss Kati néni és Lakatos Ági néni igényes, tartalmas műsort szerkesztett. A z előadás, a dramatikus játék, a versmondás, az ének, méltó volt az ünnephez, élveztük minden percét. Igazi meglepetés volt a kiváló verbunkos, melyet négy fiú adott elő. Osztatlan sikert arattak. Rebeka néni és a fiúk példás együttműködését és munkáját dicséri a tánc nehézsége és színvonalas előadásmódja.
Ebéd után a felső tagozat történelmi vetélkedőn vett részt. Izgalmas és nehéz feladatok megoldásának sora mélyítette el ismereteiket erről a történelmi korról. Az alsó tagozatosok kézműves foglalkozással folytatták a napot. Készült párta, huszárcsákó, dob, zászló, gyöngyből kokárda és címer. A délutánt, mindezen elkészített kézműves alkotásokat felöltve, a Kossuth téren zártuk. Kitűztük zászlóinkat és elénekeltük dalainkat hőseink tiszteletére. Mosolyogva, igazi öröm, szeretet és tisztelet érzésével szívünkben.
|
|
|
|
|
1. oldal / 5 |
|